Első fejezet

Sziasztok! :)

Nem szeretném sokáig húzni az időt, csak annyit szeretnék mondani, hogy ebben a fejezetben még nem történik semmi különleges, és tudom, hogy kicsit gyengusz lett, de most ezzel tudok szolgálni.

Blaze Brooke

Idegesen túrtam bele a hajamba, a feszültségem szinte az egész szobát betöltötte. Az interjú ma van megbeszélve a Little Mix-szel, de a nővérem nem nagyon szeretne megjelenni, valószínűleg megint csinált valami hülyeséget, amiről tudja jól, hogy nem kellett volna, de ikertestvérem túl laza és jó fej, természetes, hogy ment, hiszen ki nem hagyna egy bulit se. A lényeg az alkohol és a szex. Ez a két dolog dominál az életében, illetve a magazin, aminek nagy részét én felügyelem és csinálom.

Megrázom a fejemet és felállok a székről, ahol eddig ültem. Karjaimat összefonom magam előtt, a szám szélét rágcsálom miközben ide-oda sétálgatok a szobában. Az egész nagyon egyszerű. Arról van szó, hogy én nem vagy annyira trehány, mint a nővérem, ég és föld vagyunk, kevés dologban hasonlítunk, sőt, szinte semmiben.

- A francba már – mondom, és érzem, hogy a pumpa megy fel bennem. Valahogy le kell nyugodnom, hiszen most már egyértelmű, hogy én fogom megcsinálni egyedül az interjút, ami nem gond, mert elboldogulok, de akkor is, ami megvolt beszélve, az megvolt beszélve, az embereknek ehhez kéne tartaniuk magukat, de úgy látszik, hogy ez nem nagyon jön be másoknak.

Amilyen gyorsan csak tudok belebújok a fekete bőrdzsekimbe, felkapom a táskámat és a kocsikulcsomat és az ajtóhoz igyekezek. Egy szürke farmert viseltem fekete trikóval és a Converse csukámat viseltem, hosszú barna hajam hullámosan hullott le rajtam Nem nagy szám, de nem gondolom, hogy ki kéne csípnem magam csak azért, mert interjút készítek a lányokkal, akik igen nagy hírnévnek örvendenek.

Amint bezárom az ajtót, sietek az autómhoz, amibe rögtön be is szállok és a motort is beindítom. A táskámat az anyósülésre helyezem, és amint az útra térek a kocsival, a fejemben még gyorsan átfutom a kérdéseket, amiket fel szeretnék tenni a lányoknak. Az se lenne gond, ha elfelejteném, ami nem fordulna elő, de ha mégis, tudnék rögtönözni, hiszen az olvasóink arra várnak, hogy izgalmasat olvassanak, és már tudom is, hogy mi lesz az egyik fő téma. Nem meglepő, Perrie és Zayn esküvőjére szeretnék kitérni, hiszen sokan megőrülnek a kapcsolatukért jó és rossz értelemben egyaránt. Engem nem különösebben érdekel, de mivel ez a dolgom, megteszem. A három lánytól, Jade-től, Leigh-Anne-től és Jesy-től átlagos kérdéseket teszek, olyasmiket, mint például a hírnév hogyan változtatta meg az életüket, gondoltak-e volna arra, hogy ma már itt tartanak. Rengeteg ember szereti őket és felnéznek rájuk, amit nem is csodálok, hiszen nagyon tehetségesek és közvetlenek a rajongókkal. Egy részem izgul a találkozás miatt, ezért is szerettem volna, ha Drina mindenképpen elkísérne engem, de úgy látszik, nem nagyon számíthatok a testvéremre.

A gondolataimat azonban félre kellett tennem, mivel hamar odaértem a megbeszélt helyre. Amint csekkoltam az időt a telefonomon, örömmel vettem tudomásul, hogy késtem pár percet. Remek. Ezért sem én vagyok a hibás, de már megszoktam, hogy kisebb bajokba keveredek Drina miatt, nem olyan vészes.

Amint becsukom az ajtót és lezárom az autót, a ház felé rohanok, ahol felfutok a lépcsőn és elég sietősen lépek be a terembe. Nagy volt, bár nem is tudom, minek, hiszen összesen leszünk öten, az pedig nem akkora létszám, hogy egy tömérdek embernyi helyen kellett volna találkozunk, de végül is már teljesen mindegy, itt vagyok, és amint körbenéztem a szobában, kicsit szégyellve vettem észre, hogy ők már helyet foglaltak a kanapén és minden bizonnyal rám várnak.

- Ne haragudjatok, hogy késtem, kicsit nagy a forgalom – szabadkozom, mikor odaérek hozzájuk és leülök a kis fotelba. Kezet nyújtok nekik s megszólalok. - Brooklyn Evans, köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást.

Mind a négy lány megrázza a fejét és felém mosolyognak, miközben biztosítanak arról, hogy semmi gond nincs, rendben vagyunk. Ennek örülök. Szemeimmel körbepásztázom a lányokat és elkeseredetten veszem tudomásul, hogy bizony mindannyian gyönyörűek és szinte tündökölnek. Ők is talpig felfelé egyszerű ruhákban jelentek meg, ami nem tudom miért, de valamiért megnyugtatott és bizalommal töltött el.

- Akkor kezdhetjük? - mosolygok rájuk, ők pedig mindannyian bólintanak.

A hangrögzítőt bekapcsolom, a füzetet és a tollat az ölembe helyezem és úgy érzem, simán fog menni minden, viszonylag hamar is készen leszünk vele.

- Rendben. Nos, akkor vágjunk is bele – mondom, és fel is teszem az első kérdésemet. - Mondjátok, milyen érzés, hogy mára már szinte mindenki ismeri a neveteket és tömérdek ember szeret titeket és felnéznek rátok?

- Az egész olyan, mint egy álom. Lehet, hogy sablon szöveg, de tényleg soha nem gondoltam volna, hogy egy nap majd itt fogok tartani – válaszol azonnal a kérdésemre Leigh-Anne.

- Pontosan. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire szerencsések vagyunk, másnak ez nem mindig szokott megadatni, ami nekünk – ért egyet Jade, a két lány pedig rajtuk kívül elmerengve bólogatással helyeslik azt, amit mondtak a bandatársaik.

- És néha nem unjátok? Voltak már olyan pillanatok, amikor azt gondoltátok, hogy szeretnétek abbahagyni? - teszem fel a kérdést, amire már akkor tudtam a választ, amikor megírtam a kérdést.

- Dehogyis! Persze vannak olyan napok, amikor én is és a többiek is nagyon fáradtak vagyunk, de soha nem gondoltunk abba bele, hogy abbahagynánk – Perrie teljesen őszintén beszél, a többiek pedig egyetértenek vele.

Ahogyan rakom fel a többi kérdést, sok mindent tudok meg a lányokról. Kicsit féltem, hogy mihez fogok majd kezdeni egyedül, de minden a legnagyobb rendben megy, hiszen nagyon jól érzem magam a lányokkal, el tudunk beszélgetni bármilyen dologról. Most egy szinttel még jobban megkedveltem Őket, nagyon aranyosak és viccesek is. Ha ők nevetnek, én is nevetek, ha ők komolyak, én is az vagyok. Azt hiszem, ez a legjobb interjú, amit valaha is átéltem, és őszintén szólva, most már örülök, hogy Drina nem jött. Most biztosan a barátjánál van, alszik, aztán majd ha felkel, biztosan a fejét fogja fájlalni a sok piától. Nos, ha ez kell neki, akkor rendben. Viszont akárhogyan is alakult, akkor is mérges vagyok rá, mivel megígért valamit, amit be kellett volna tartania, és különben is társszerkesztő, tudtommal az ilyen rangú emberek is csinálnak valami fontosat, sőt. Az igazság az, hogy ha jelenleg a testvérem itt ülne mellettem, valószínűleg én alig szólaltam volna meg az interjú végéig, hiszen Drina szeret fontoskodni és irányítani dolgokat, szinte észre sem veszi, hogy engem elnyom és ez rosszul esik, de tartom magam, hiszen ezzel az interjúval bebizonyítottam magamnak is, hogy tudok egyedül boldogulni.

A pillanat most következett el, most kell rákérdeznem az esküvőre és az egész kapcsolatukra. Nagy levegőt vettem, kifújtam és egyenesen Perrie szemébe néztem. Szerintem sejtette, hogy ez nem marad el, a mosolya mindent elárult.

- Perrie, mindannyian tudjuk, hogy te vagy Zayn Malik felesége. Milyen érzés ez? - kérdezem tőle, ő pedig csak beszélni kezd.

- A világon a legjobb érzés. Zayn-nél jobb férfit nem is képzelhetnék magam mellé – csak mondja és mondja, én pedig mosolyogva hallgatom a mondandóját és fogalmam sincs miért, de kicsit kellemetlenül kezdem érezni magam. - Hidd el, ha a helyemben lennél, te is ugyanezeket mondanád – fejezi be végül, én pedig az ujjaim közé kapom a tollat és a füzeten kezdem el kopogtatni.

- Értem. És mondd csak, az esküvőre mit tervezel?

- Nagy esküvőt szeretnék, hiszen rengeteg családtagom és barátom van, szintúgy Zayn-nek. Csak szeretném, ha emlékezetes lenne.

- Meg tudlak érteni, minden menyasszony szeretné, ha az esküvője emlékezetes lenne – bólogatok hevesen és meglepetten veszem észre magamon, hogy kicsi gúnyt fedezek fel a hangomban. - És Zayn milyen a kapcsolatotokban? Szokott programokat tervezni, vagy szeret meglepni?

Perrie már éppen nyitotta a száját annak érdekében, hogy válaszolhasson a kérdésemre, amikor valaki kinyitotta a nekem bal oldalra helyezkedő mosdó ajtaját és a falnak támaszkodva mosolygott Perrie-re. Zayn volt az. A döbbenettől meg se tudtam szólalni, azzal se voltam tisztában, hogy itt tartózkodik!

- Kicsim, az interjú után elugrunk egy étterembe? - vigyorog Perrie-re, aztán egy pillanatra felém fordítja a tekintetét és még szélesebben mosolyog.

Prológus

Audrina Evans

A fodrásznál ülve a vállammal óvatosan szorítottam a fülemhez a telefonomat, ügyelve arra, hogy a hajam színét adó, szőke festék ne kenődjön a fülemhez tartott készülékre. Brooklyn, az ikertestvérem volt a vonalban, és most is kifogta azt a pillanatot, amikor egyáltalán nem alkalmas a hívása. De őt ezt nem érdekelte. Csak mondta, és mondta, és hosszú percek után is mondta. A telefonbeszélgetéseinket nagyjából így tudnám jellemezni: lecseszés a tetteim miatt, kioktatás, monológ arról, hogy az életstílusom nem megfelelő, sőt egyszerűen elfogadhatatlan, aztán végre rátér arra, amiért ténylegesen hívott.

Ezúttal sem volt másképpen, ám szerencsétlenségemre, még csak a szokásos monológjánál tartott, amit őszintén szólva már kezdtem unni, és türelmem sem volt hozzá, de nem csaphattam rá a telefont, mert az csak újabb, véget nem érő vitát jelentett volna. Így hallgattam, ahogy folyamatosan csacsogott, és kihasználtam az alkalmat, amikor kis szünetet tartott, hogy levegőt vegyen.

- Tulajdonképpen, miért is hívtál? - szóltam közbe, ezzel megakadályozva, hogy tovább szidhasson.

- Elintéztem az interjút. Ami, teszem hozzá, a te dolgod lett volna. De szokásod szerint most se teljesítetted a kötelességeidet. Elmondanád nekem, hogy minek vagy te a társvezető, ha egyáltalán semmit nem csinálsz a magazin érdekében?

Figyelmen kívül hagytam üres fecsegését, amire talán figyelnem kellett volna, de nem tettem. Mellesleg, tényleg nekem kellett volna lerendeznem az egész Little Mix-es cuccot. Nem igazán akadtam fent azon az apróságon, hogy egy újabb elintézendő dolgomat felejtettem ki a napirendemből.

- Mikor is lesz?

- Holnapután. Szeretném, ha a normálisabb oldaladat mutatnád, és nem másnaposan jelennél meg.

- Ott leszek. Nyugodj meg. Majd találkozunk.

A telefon lerakása után fellélegeztem, míg a fodrászom, Lisa, mosolyogva nézett, de egy szót sem szólt. Helyes. Nem tartozott a barátaim közé, soha nem is fog. Csak egy haszonleső kis liba, aki mindig oda nyal, ahova az érdek diktálja. Nálam is próbálkozott a behízelgésével, de nem hatott meg. Az évek során megtanultam, hogyan tartsam távol magamtól a Lisa-féle embereket.

- Mikor lesz már kész? - hangsúlyom nem is lehetett volna flegmább, amitől Lisa ajkai megrándultak, aztán mosolyt erőltettem magára, bár inkább hasonlított egy vicsorra.

- Már mosom is le a festéket. Utána beszárítom, és már készen is vagy - vigyorgott negédesen, mire legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra.

Unottan bólintottam, miközben átültem oda, ahol ki tudta öblíteni a hajamból a szőke festéket. Be kell vallanom, hogy, bár a természete és a megjelenése idegesítő, messze ő a legjobb fodrász a környéken. Ettől függetlenül, ha nagyobb változtatásra vágynék, nem őt keresném fel.

Egy óra elteltével már otthon ültem, latolgatva a terveimet a nap további részére. Ezer dolgom lett volna a magazinnál, és egy bevásárló körút is meg volt beszélve a csajokkal. Természetesen a magazinnal kapcsolatos dolgokat elrendezésének ötletét egyből dobtam, ám a csajos délután még simán összejöhet, hiszen alig múlt el dél. Már a kezemben tartottam a telefonomat, azzal a szándékkal, hogy felhívjam Nina-t a délutánunkkal kapcsolatban, amikor más valaki megelőzte, és ezzel tönkretette a tervemet. Barátom, Dave keresett. Gondoltam, hogy miért hív. Átjön, lefekszünk, aztán el is tűnik. Bár egy üres fejű, beképzelt modelltől nem is várok, és nem is akarok többet. Igazság szerint senkitől sem akarok többet. Most is pont ezért hívott, persze lelkesen mondtam neki igent, a vásárlás utána is ráér.

- Beszélnünk kellene -  mondta Dave, miután letudtuk a szokásos dolgainkat. - Szakítani akarok veled - mondta kerek-perec.

- Rendben. Az ajtót már megtalálod - mutattam az említett tárgy irányába, amin azonnal ki is sétált.

Nem tudom, mégis mit várt. Hogy majd elkezdek neki sírni, mint egy kislány, aki elvesztette a kedvenc babáját? Hogy majd pont miatta összetörök lelkileg? Hogy könyörögni fogok neki, hogy maradjon, és ne szakítson velem? Igen, valószínűleg pontosan ezekre várt. Fel volt készülve, hogy – ahogyan a többi fruskái -, majd én is növelni fogom az egóját azzal, hogy istenítem, és térdre zuhanva fogom marasztalni. Hatalmasat tévedett. A lehető leghatalmasabbat. Legutoljára 15 évesen könyörögtem egy srácnak, hogy ne hagyjon el, azóta ők könyörögnek nekem. Legtöbb esetben. Egyébként nem rázott meg a szakítás, már ha egyáltalán lehet annak nevezni. A szexen kívül nem volt több közöttünk, egyikünk se akarta, szóval nem voltunk párkapcsolatban, nem jártunk egymással. Viszont azt se mondhatnám, hogy barátság extrákkal kapcsolat volt, mert soha nem volt a barátom. Csak egy újabb szépfiú volt azok közül, akiket valamilyen okból a magazinnál ismertem meg.

Miután Dave távozott, felhívtam Nina-t, és egy óra múlva már a kocsimban ültem, hogy elvezessek a közeli plázáig, ahol a többiek már vártak rám. Két puszival köszöntöttem mindenkit, aztán kezdetét vehette a szokásos boltról boltra járkálás. Csak azután hagytuk abba a vásárlást, amikor egyszerűen már nem bírtuk megfogni a kezünkben a megvett dolgokat. Így, amolyan levezetésképpen beültünk egy Starbucks-ba, ahol folytattuk az abbamaradt csevegést.

- Holnap hatalmas buli lesz a Funky Buddha-ba. Azt beszélik, mindenki ott lesz, aki számít - csicseregte Charlotte.

- Én biztosan benézek. Ki nem hagynék egy ilyen bulit - vigyorgott Monica is, aki természetesen egyetlen ekkora összejövetelt nem képes elmulasztani.

- Veletek tartok. Na és, Drina, veled mi a helyzet?

- Hát, csajok, én ezt most kihagyom. Brook a lelkemre kötötte, hogy utána lévő napom normálisan, és kicsit sem másnaposan kell megjelennem - elhúztam a szám, mert legszívesebben velük tartottam volna.

- Ne csináld már! Kit érdekel a nyámnyila húgod? A mintalány, maga a tökéletesség - gúnyolta Lotte Brooklyn-t, és szörnyű testvérhez méltóan a többiekkel együtt vihogtam.

- Igaz is. Benne vagyok. Tizenegykor felveszlek titeket, aztán indulhatunk az éjszakába - ezer wattos mosollyal egyeztem bele, nem kellett sokat unszolniuk.

Bár már akkor tudtam, hogy nem jó ötlet elmenni. Tisztában voltam vele, hogy Brook totálisan ki fog akadni, valószínűleg patáliát csap, és hozzám se szól utána napokig. Ráadásul tudtam, hogy másnaposan nem vicces az élet, hát még, ha valakinek olyan élete van, mint nekem. Márpedig az én életemre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Szóval már akkor éreztem, hogy nem hoztam okos döntést, de ahogy semmi más, úgy ez se érdekelt.

Alig raktam be a kocsit a garázsba, amikor a telefonom őrült hangerővel csörögni kezdett. Legalábbis a csendes, néhány autóval tarkított utcán hangosnak hatott.

- Mit akarsz? - szóltam bele a lehető legkedvesebb hangszínembe.

- Neked is szép estét. Remélem ma kibulizod magad, és holnaputánra kihevered. El ne felejtsd az interjút! Komolyan, Drina, ha másnaposan jelensz meg, nem állok jót magamért! - fenyegetett, mire hihetetlenül elröhögtem magam, és inkább rácsaptam a telefont.

Nem volt kedvem a hülyeségeit hallgatni, csupán egy kellemes fürdőre vágytam, a kedvenc habfürdőmmel, és a kedvenc zenéimmel.

*

Csúszással, de ez lenne a történet prológusa. Nem sok minden tudnék hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy kísérjétek figyelemmel a történetet, lesz ez még izgalmasabb is! xx

Nyitás

Nyitás: 2014. július 10.