Prológus

Audrina Evans

A fodrásznál ülve a vállammal óvatosan szorítottam a fülemhez a telefonomat, ügyelve arra, hogy a hajam színét adó, szőke festék ne kenődjön a fülemhez tartott készülékre. Brooklyn, az ikertestvérem volt a vonalban, és most is kifogta azt a pillanatot, amikor egyáltalán nem alkalmas a hívása. De őt ezt nem érdekelte. Csak mondta, és mondta, és hosszú percek után is mondta. A telefonbeszélgetéseinket nagyjából így tudnám jellemezni: lecseszés a tetteim miatt, kioktatás, monológ arról, hogy az életstílusom nem megfelelő, sőt egyszerűen elfogadhatatlan, aztán végre rátér arra, amiért ténylegesen hívott.

Ezúttal sem volt másképpen, ám szerencsétlenségemre, még csak a szokásos monológjánál tartott, amit őszintén szólva már kezdtem unni, és türelmem sem volt hozzá, de nem csaphattam rá a telefont, mert az csak újabb, véget nem érő vitát jelentett volna. Így hallgattam, ahogy folyamatosan csacsogott, és kihasználtam az alkalmat, amikor kis szünetet tartott, hogy levegőt vegyen.

- Tulajdonképpen, miért is hívtál? - szóltam közbe, ezzel megakadályozva, hogy tovább szidhasson.

- Elintéztem az interjút. Ami, teszem hozzá, a te dolgod lett volna. De szokásod szerint most se teljesítetted a kötelességeidet. Elmondanád nekem, hogy minek vagy te a társvezető, ha egyáltalán semmit nem csinálsz a magazin érdekében?

Figyelmen kívül hagytam üres fecsegését, amire talán figyelnem kellett volna, de nem tettem. Mellesleg, tényleg nekem kellett volna lerendeznem az egész Little Mix-es cuccot. Nem igazán akadtam fent azon az apróságon, hogy egy újabb elintézendő dolgomat felejtettem ki a napirendemből.

- Mikor is lesz?

- Holnapután. Szeretném, ha a normálisabb oldaladat mutatnád, és nem másnaposan jelennél meg.

- Ott leszek. Nyugodj meg. Majd találkozunk.

A telefon lerakása után fellélegeztem, míg a fodrászom, Lisa, mosolyogva nézett, de egy szót sem szólt. Helyes. Nem tartozott a barátaim közé, soha nem is fog. Csak egy haszonleső kis liba, aki mindig oda nyal, ahova az érdek diktálja. Nálam is próbálkozott a behízelgésével, de nem hatott meg. Az évek során megtanultam, hogyan tartsam távol magamtól a Lisa-féle embereket.

- Mikor lesz már kész? - hangsúlyom nem is lehetett volna flegmább, amitől Lisa ajkai megrándultak, aztán mosolyt erőltettem magára, bár inkább hasonlított egy vicsorra.

- Már mosom is le a festéket. Utána beszárítom, és már készen is vagy - vigyorgott negédesen, mire legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra.

Unottan bólintottam, miközben átültem oda, ahol ki tudta öblíteni a hajamból a szőke festéket. Be kell vallanom, hogy, bár a természete és a megjelenése idegesítő, messze ő a legjobb fodrász a környéken. Ettől függetlenül, ha nagyobb változtatásra vágynék, nem őt keresném fel.

Egy óra elteltével már otthon ültem, latolgatva a terveimet a nap további részére. Ezer dolgom lett volna a magazinnál, és egy bevásárló körút is meg volt beszélve a csajokkal. Természetesen a magazinnal kapcsolatos dolgokat elrendezésének ötletét egyből dobtam, ám a csajos délután még simán összejöhet, hiszen alig múlt el dél. Már a kezemben tartottam a telefonomat, azzal a szándékkal, hogy felhívjam Nina-t a délutánunkkal kapcsolatban, amikor más valaki megelőzte, és ezzel tönkretette a tervemet. Barátom, Dave keresett. Gondoltam, hogy miért hív. Átjön, lefekszünk, aztán el is tűnik. Bár egy üres fejű, beképzelt modelltől nem is várok, és nem is akarok többet. Igazság szerint senkitől sem akarok többet. Most is pont ezért hívott, persze lelkesen mondtam neki igent, a vásárlás utána is ráér.

- Beszélnünk kellene -  mondta Dave, miután letudtuk a szokásos dolgainkat. - Szakítani akarok veled - mondta kerek-perec.

- Rendben. Az ajtót már megtalálod - mutattam az említett tárgy irányába, amin azonnal ki is sétált.

Nem tudom, mégis mit várt. Hogy majd elkezdek neki sírni, mint egy kislány, aki elvesztette a kedvenc babáját? Hogy majd pont miatta összetörök lelkileg? Hogy könyörögni fogok neki, hogy maradjon, és ne szakítson velem? Igen, valószínűleg pontosan ezekre várt. Fel volt készülve, hogy – ahogyan a többi fruskái -, majd én is növelni fogom az egóját azzal, hogy istenítem, és térdre zuhanva fogom marasztalni. Hatalmasat tévedett. A lehető leghatalmasabbat. Legutoljára 15 évesen könyörögtem egy srácnak, hogy ne hagyjon el, azóta ők könyörögnek nekem. Legtöbb esetben. Egyébként nem rázott meg a szakítás, már ha egyáltalán lehet annak nevezni. A szexen kívül nem volt több közöttünk, egyikünk se akarta, szóval nem voltunk párkapcsolatban, nem jártunk egymással. Viszont azt se mondhatnám, hogy barátság extrákkal kapcsolat volt, mert soha nem volt a barátom. Csak egy újabb szépfiú volt azok közül, akiket valamilyen okból a magazinnál ismertem meg.

Miután Dave távozott, felhívtam Nina-t, és egy óra múlva már a kocsimban ültem, hogy elvezessek a közeli plázáig, ahol a többiek már vártak rám. Két puszival köszöntöttem mindenkit, aztán kezdetét vehette a szokásos boltról boltra járkálás. Csak azután hagytuk abba a vásárlást, amikor egyszerűen már nem bírtuk megfogni a kezünkben a megvett dolgokat. Így, amolyan levezetésképpen beültünk egy Starbucks-ba, ahol folytattuk az abbamaradt csevegést.

- Holnap hatalmas buli lesz a Funky Buddha-ba. Azt beszélik, mindenki ott lesz, aki számít - csicseregte Charlotte.

- Én biztosan benézek. Ki nem hagynék egy ilyen bulit - vigyorgott Monica is, aki természetesen egyetlen ekkora összejövetelt nem képes elmulasztani.

- Veletek tartok. Na és, Drina, veled mi a helyzet?

- Hát, csajok, én ezt most kihagyom. Brook a lelkemre kötötte, hogy utána lévő napom normálisan, és kicsit sem másnaposan kell megjelennem - elhúztam a szám, mert legszívesebben velük tartottam volna.

- Ne csináld már! Kit érdekel a nyámnyila húgod? A mintalány, maga a tökéletesség - gúnyolta Lotte Brooklyn-t, és szörnyű testvérhez méltóan a többiekkel együtt vihogtam.

- Igaz is. Benne vagyok. Tizenegykor felveszlek titeket, aztán indulhatunk az éjszakába - ezer wattos mosollyal egyeztem bele, nem kellett sokat unszolniuk.

Bár már akkor tudtam, hogy nem jó ötlet elmenni. Tisztában voltam vele, hogy Brook totálisan ki fog akadni, valószínűleg patáliát csap, és hozzám se szól utána napokig. Ráadásul tudtam, hogy másnaposan nem vicces az élet, hát még, ha valakinek olyan élete van, mint nekem. Márpedig az én életemre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Szóval már akkor éreztem, hogy nem hoztam okos döntést, de ahogy semmi más, úgy ez se érdekelt.

Alig raktam be a kocsit a garázsba, amikor a telefonom őrült hangerővel csörögni kezdett. Legalábbis a csendes, néhány autóval tarkított utcán hangosnak hatott.

- Mit akarsz? - szóltam bele a lehető legkedvesebb hangszínembe.

- Neked is szép estét. Remélem ma kibulizod magad, és holnaputánra kihevered. El ne felejtsd az interjút! Komolyan, Drina, ha másnaposan jelensz meg, nem állok jót magamért! - fenyegetett, mire hihetetlenül elröhögtem magam, és inkább rácsaptam a telefont.

Nem volt kedvem a hülyeségeit hallgatni, csupán egy kellemes fürdőre vágytam, a kedvenc habfürdőmmel, és a kedvenc zenéimmel.

*

Csúszással, de ez lenne a történet prológusa. Nem sok minden tudnék hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy kísérjétek figyelemmel a történetet, lesz ez még izgalmasabb is! xx